Balatoni legendák a női vitorlázásért
A hazai vitorlás élet ismert és elismert kormányosai – Cittel Lajos és Soponyai Géza – irányítják a Women On Water (WOW) két zászlóshajóját az idei Kékszalagon, a kampány célja pedig a vegyes, azaz férfi és nő legénységet egyaránt felvonultató csapatok népszerűsítése. Cikkünkben bemutatjuk a két egységet, amelynek fedélzetén a WOW közreműködésével női csapattagok is versenyezni fognak.
A Women On Water Hungary egyik fő célkitűzése, hogy lehetőséget teremtsen a női vitorlázók számára a versenyzésbe történő bekapcsolódásba, fejlődésre. Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő versenyén, az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon a balatoni vitorlázás két ismert, egyben elismert alakja, Cittel Lajos és Soponyai Géza karolta fel a női vitorlázás ügyét.
Nők a fedélzeten
A csütörtökön Balatonfüredről rajtoló Kékszalagon ugyanis Cittel Lajos által kormányzott Sirocco 75-ös cirkálón is lesz WOW-tag, ahogy a Soponyai Géza irányította Avatar II.-n is – tehát vegyes csapatokkal vesznek részt a regattán. A WOW népszerűségének komoly lökést adhat a két kormányos lépése, hiszen Cittel Lajos a Balaton legszebb hajói közé sorolt 75-ös cirkálók megmentőjeként ismert hajóépítő és vitorlázó. Soponyai Géza pedig több tucat korszerű vitorláshajót épített, számos hajóosztály fűződik a nevéhez, amelyek állandó résztvevői a balatoni vitorlásversenyeknek. Ők ketten összekötik a hagyományokat a jelennel, Cittel Lajos fából készült hajókat épít és újít fel, Soponyai Géza pedig a korszerű, vákuumtechnológiás eljárással gyártja a Nautic Boat hajókat.
A Siroccón az állandó legénység és WOW tag Varga Nelly mellett most Sándor Anna is indul a versenyen. Anna szerint nagyon fontos, hogy vegyes csapatok tudjanak kialakulni és ez által a női versenyzők jobban integrálódjanak a versenyzői közösségbe.
Négy nővel a fedélzetén indul a Kékszalagon az Avatar II., Tunyogi Bernadett, Karsai Tímea, Várady Szilvia és Zsigor Zsanett képviseli a WOW kampányát. Zsanett számára egy megvalósult gyerekkori álom a Kékszalagon való részvétel, amiért örökké hálás lesz a WOW-nak és Soponyai Gézának.
Zászlós hajók
A Sirocco élete minimum kalandos. 1944-ben kezdődött meg az építése, de 1946-ban már el is adták a félkész hajótestet. Big Boy néven – előtte az akkori tulajdonosa a tengeri előírásoknak megfelelően alakította át, ugyanis az egyiptomi Faruk királynak szerette volna eladni. Az üzlet nyélbeütéséhez Alexandriáig kellett volna elhajózni vele, azonban csak Szekszárdig jutottak. Itt a Gazdasági Rendőrség csempészés vádjával lekapcsolta a hajót, és a legénység több tagját őrizetbe vette. A közhiedelem szerint az egyiptomi üzlet csak fedősztori volt: valójában nagy mennyiségű aranyat és egyéb értéket akartak kicsempészni az országból a tőkesúlyban – innen ered az Aranyhajó elnevezés – , de erre vonatkozóan semmilyen bizonyíték nem került elő soha.
Mindenesetre a hajó több évtized és tulajdonosváltás után átesett több felújításon, 2003-ban egy teljes újjáépítésen is. Érdekes módon a Siroccóval 1998-ig egyáltalán nem versenyeztek. Azóta viszont folyamatosan indul a nagyhajós versenyeken, előkelő eredményeket ér el Cittel Lajossal a kormánynál, aki szerint:
„Mindig ünnep együtt versenyezni, jó pár éve pedig oszlopos tagjai a csapatunknak a lányok is. A Siroccon számos fronton kiválóan helyt állnak, a versenyeken mindenkit a tudásának és képességeinek megfelelően osztunk be a posztokra. Számos olyan feladat van, amihez nem kell akkora fizikai erő, viszont a pontosság és a manőversorrend ismerete elengedhetetlen. A férfi és női mancsaftok kiválóan kiegészítik egymást, akik tanulni, fejlődni szeretnének és kellően alázatosak, jól beilleszthetők a csapatba – nemtől függetlenül. Ezért is vállaltam fel örömmel a WOW kezdeményezését, hiszen így azokat az értékeket tudjuk megosztani egy szélesebb közönséggel, amiket eddig is vallottunk a vegyes csapatokról.”
A Sirocco névjegye:
75-ös cirkáló
Teljes hossz (LOA): 18,55 m
Vízvonalhossz (LWL): 12 m
Szélesség: 2,75 m
Vízkiszorítás: 9,3 tonna
Soponyai Géza az idén az Avatar II. nevű hajójával vág neki a Kékszalagnak. Róla a Forbes gazdasági magazin tavaly azt írta, hogy több mint három évtizeddel ezelőtt, amikor a balatoni versenyeket a 70-es cirkálók uralták, fejébe vette, hogy gyorsabb hajót épít. Nem sokkal korábban, egy munkaúton ismerte meg a fiatal szlovén hajótervezőt, Andrej Justint. Elmondta neki, hogy mit szeretne, a terveket együtt csiszolták, a hajót megépítették Pesterzsébeten a Nautic Boat műhelyében, a Balatonon vízre tették, és nyertek. Az Avatar II. Nautic 44 CR a már jól ismert Nautic 12 Racer egy újragondolt, áttervezett változata, amely három év után teljesen megújulva idén száll először versenybe.
Soponyai Géza azt mondta:
„kellenek a lányok egy csapatba, számos olyan poszt van egy hajón, amihez nem feltétlenül kell hatalmas fizikai erő, ám a gyakorlat, az évek során vagy akár gyermekkortól kezdve megszerzett rutin és tapasztalat nagyon sokat képes hozzátenni az eredményességhez. A rutin viszont csak úgy jön, ha lehetőség van versenyeken részt venni, versenycsapatokkal közösen dolgozni. De legalább annyira fontos a kitartás, az alázat és a kemény munka a tanulás érdekében. A férfiak és nők látásmódja jól kiegészíti egymást, jót tesz a vegyes összetétel a morálnak, a konfliktusok kezelésének. Az a nő, aki vitorlázik belevaló, vagány, sportos és kitartó, ez elengedhetetlen a természeti elemekhez való alkalmazkodás során, hiszen a vitorlázásban végső soron az időjárás a “főnök”.
A Nautic 44 CR névjegye:
Teljes hossz (LOA): 12,99 m
Vízvonalhossz (LWL): 11,71 m
Szélesség: 4,00 m
Zászlóra fel!
A WOW kékszalagos kampányának tehát a Sirocco és az Avatar II. a két zászlóshajója, de lesznek még WOW-os hajók. Ugyanis minden vegyes, vagy csak nőkből álló csapatnak a WOW örömmel ad ajándékba egy mutatós, magenta színű WOW-zászlót, melyet július 21-én a nevezés napján, annak helyszínéhez közel a Zsigmond utca 12. szám alatti a Quantum Sails Loft udvarán vehetnek át 11:00 és 21:00 óra között.
A zászlóviselési kampány keretében az érintettek az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon olyan fotókat készíthetnek, amelyeken látszik a már említett WOW-zászló. A fotókat beküldők között a szervezők az Algida Jégkrémgyár Veszprém és a Quantum Sails jóvoltából ajándékcsomagokat sorsolnak ki.
További részletek erről itt olvashatóak.