Adriai élmények a Steering The Course hetében

2021. május 22-26. között lehetőségem nyílt arra, hogy a Women On Water Hungary együttműködő partnere, az F7sailing flottahajózásán részt vegyek a Steering the Course programhete keretén belül: a tengeri hajós tanfolyamot ingyenesen biztosította az F7sailing a jelentkező nők számára.

Be kell valljam, mindig is vágyakozással tekintettem a tengeri vitorlázókra, és számtalanszor elképzeltem, milyen lehet napokat a tengeren tölteni, megismerni a változó széljárást, a tengeri körülményeket, azonban a megvalósításnak mindig útját állta egy-egy kifogás, az új emberekkel „összezártságtól” való idegenkedés, a közös vizesblokkok használata, hullámzó hajón történő alvás és még sorolhatnám. Aztán egyszer csak az utamba sodorta az élet és a WOW ezt a remek, kihagyhatatlan, életre szóló élményeket adó lehetőséget: ki ne élt volna vele?

Utunk Murter kikötőjéből indult, mely elviselhető autós távolságra helyezkedik el Budapesttől. Lassan közeledtünk éjfélhez, mire megérkeztünk, a csendes, elsötétült kikötőben aggódva kerestem a hajónkat. Nem kellett sokáig bolyonganom, a zene, a fények és a welcome drink hamarosan ránk talált. Nem volt kétséges, megtaláltuk helyünket a csapatban. Biztonságérzetünkhöz jelentősen hozzájárult az 51 lábas Bavaria vitorlás és a sokéves tapasztalattal rendelkező kormányosunk, Réczey Gusztáv, aki a legénységtől aktív részvételt követelt meg, és nem restellte a kormányt sem átadni.

Meg kell valljam, az első vízen töltött nap izgalmasra sikerült a 30-35 csomós szélben, mely kihívások elé állította a teljes legénységet. A Balatonhoz szokott mannschaftnak meg kellett küzdenie az erős hullámokkal is, melyek nyaldosták a fedélzetet. Az első viszontagságos napot követően a lélegzetelállító Krka vízeséshez vezető kikötőben horgonyoztunk le, ahol lehetőségünk nyílt biciklivel feltekerni a vízeséshez.

A következő napok kellemes időjárása lehetőséget teremtett a napozásra, élményvitorlázásra, szikláról/hajóról vízbe ugrálásra, supozásra is. A tengerben lubickoló delfinek vagy az esti naplemente látványa a Kornati nemzeti park területén, az érintetlen öbölben bólyán kikötve elköltött friss osztriga vacsora, a jókedvű nevetések íze, illata, élménye boldogsággal tölt el, és emléke megszínesíti a hétköznapokat! Rutionos kormányosunknak köszönhetően ráadásul mindnyájan nagyobb vízbiztossággal vághatunk majd neki a következő túránknak. Köszönettel tartozom a Women On Water Hungary-nak, hiszen nélkülük soha nem szereztem volna tudomást erről a nagyszerű lehetőségről, az F7sailingnek, akik lehetővé tették a részvételt, és a Naturelle-nek a fantasztikus társaságért, finom ételekért, ízletes champagne-okért, éjszakába nyúló társasozásokért. Tanácsom a hezitálóknak: ne habozz, vágj neki!

Írta: Dr. Várady Szilvia