Németh Enikő, Payr Anna és Weöres Márta a vitorlázásról
Léptek a magyar vitorlázó nők: 2020 januárjában Women On Water Hungary néven közösséget alapítottak, ezzel csatlakoztak a Dániából induló, ma már Európa több országában is működő Women On Water (WOW) szervezethez. A cél a női vitorlázás térnyerésének elősegítése, a női vitorlázók arányának növelése, a vitorlázás népszerűsítése a hölgyek körében. A lépés a trendekkel összhangban Magyarországon is időszerű, ezt bizonyítja az is, hogy a Women on Water Hungary stratégia partnerségre lép a Magyar Vitorlás Szövetséggel (MVSz), ennek köszönhetően a két szervezet a jövőben többek között a kommunikációban, a versenyszervezésben és az utánpótlás támogatásában is együttműködik.
A célok elérése érdekében a Women On Water Hungary egy rendkívül színes összeállítást készített a Vitorlázás Magazinnak. Megszólal három jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkező vitorlázó, akik korábban a 470-es hajóosztályban kivívták az olimpiai szereplés jogát is. Weöres Márta, Németh Enikő és Payr Anna meséltek arról, hogy miért pont a vitorlázás lett a sportjuk, az élsportról, a családról, a 470-esek olimpiai jövőjéről és sok minden másról, például az olimpiai élményeikről is, amelynek szomorú apropót ad az is, hogy a koronavírus-járvány miatt nemrég döntés született a tokiói olimpia elhalasztásáról.
Mindhárman már egészen fiatalon kapcsolatba kerültek a vízzel, a vitorlázással, de a nemzetközi szintig vezető út azért mindegyiküknél másként alakult. Weöres Márta például gyerekkorában sokféle sportot kipróbált, köztük a síelést, vívást, végül a vitorlázásnál kötött ki. Ebben persze szerepe volt annak is, hogy akkor már mindkét bátyja vitorlázott, így neki két választása maradt: velük tart, vagy megy a strandra – az előbbi mellett tette le a voksát.
„Azért mai is felülök egy hajóra”
„Emellett kellett a szabadság, a szabad tér, nem akartam állandóan egy teremben edzeni. Hogy megérte-e az olimpia azt a rengeteg időt, amit a felkészüléssel kellett eltölteni? Persze, rengeteg élménnyel gazdagodtam, gazdagodtunk, sok hasznos készséget sajátítottunk el a sporton keresztül, amiket a mindennapi életben is jól lehet alkalmazni. Voltak azért nagyon nehéz pillanatok is. Például amikor a 2000-es olimpiai kvalifikációról Szilvási Lillával egy hellyel lecsúsztunk. Vagy amikor kilenc hónappal Athén előtt komoly térdsérüléssel kellett megküzdenem. De kitartó ember vagyok, Sydney után Annával kijutottunk az athéni játékokra. Magamban azt mondtam, addig folytatom az élsportot, ameddig fejlődni tudok. Ennek a gyümölcse volt az olimpia. Ugyanakkor azért semmiképpen sem volt egyszerű eljutni odáig” – mondta Weöres Márta.
„Különleges kisugárzása van az olimpiának. Ezt sokan persze mondják is, de amikor ott van az ember, akkor válik igazán kézzelfogható élménnyé. Együtt vagy rengeteg olyan sportolóval, akik tekintetében ott van a fókusz, a tudatosság” – idézi fel athéni élményeit. Azzal együtt, hogy sok élmény kötődik az olimpiához, nem csak ez adja a boldogságot, hanem maga a vitorlázás, a természet. „Na meg persze a család. Azért többször is felülök egy-egy hajóra, például Németh Enikővel, aki 1996-ban Atlantában versenyzett ugyancsak 470-es osztályban” – tette hozzá.
Vicces álom az e-mail címben
„Édesapám is versenyszerűen vitorlázott így én is sokat voltam a kikötőben már kicsi gyerekkoromban. Tetszett a vitorlázás, és hamar elkezdtem versenyezni” – mondta az indulásról Payr Anna, aki Weöres Mártával szerepelt az athéni olimpián 470-es hajóosztályban.
Az olimpia azonban már jóval korábban és eléggé rendhagyó módon bukkant fel a még szinte gyerek Payr Anna karrierjében. „A húgommal versenyeztem, még nagyon fiatalon a kilencvenes évek közepén, az internetes korszak hajnalán és akkor választottam az első e-mail címemnek az athen_04@freemail.hu-t. Ez inkább egy móka volt, csak annyira gondoltam komolyan, amennyire minden sportoló arra gondol, hogy milyen jó lenne ott lenni az olimpián. Arról persze szó sem volt, hogy már tudatosan készülnék az athéni szereplésre” – mesélte nevetve az egykori sportoló, hogy miként került először „kapcsolatba” az olimpiával.
Aztán haladtunk előre, 2000-ben Weöres Márta megkeresett, hogy lennék-e a csapattársa, a cél pedig az athéni olimpiai szereplés. „Így lettem élsportoló, a többi pedig már történelem” – fogalmazott Payr Anna. Azt is kiemelte, hogy amikor már sínen volt az olimpiai felkészülés és a kvalifikáció, akkor már nem használta a „rajtot” jelentő e-mail címet. Szerinte furán jött volna ki: „Akkor már menőzésnek éreztem volna. Egy évtizeddel korábban csak egy vicc volt vagy inkább álom. Azóta már másik e-mail címet használok.”
„Amikor eldöntöttük, hogy a cél az olimpia, kőkemény munkába kezdtünk. Ez négy év együttlét, szinte minden egyes nap. Az athéni verseny pedig nagy élmény volt, bár a versenyen kívüli dolgokra kevésbé koncentráltam. Talán túlságosan fegyelmezett voltam. Nagyon a versenyre fókuszáltam, a pihenést is a versenyre való felkészülés részeként éltem meg, így nincsenek olyan „extra olimpiás élményeim”, amit általában várnak a kívülállók. Bennem sokkal erősebb az egész folyamat, az egész felkészülés lenyomata, és ennek része az utolsó versenye, az olimpia. Utólag pedig azt látom, hogy az olimpiai szereplésbe mindketten nagyon sokat beletettünk, komoly ára volt e tekintetben. Ugyanakkor úgy érzem, hogy megérte. Sokat tanultam belőle, sokat hozzátett a mai életemhez” – folytatta Payr Anna.
Az olimpia után Payr Anna kvázi új életet kezdett, ledolgozta a felkészülés során felhalmozott „restanciáit”, sokkal többet volt együtt a családjával, barátaival. A versenyvitorlázás, az élsport és ezen keresztül az olimpiai fontos volt neki, de ezt Athén után lezárta, más területeken is szerette volna kipróbálni magát, többek között tájépítész mérnökként – és persze számára is kulcsfontosságú a család. „Ez persze nem jelenti azt, hogy nem vitorlázom szívesen, de ma már a család és a másokért végzett munka van a fókuszban” – vázolja a mostani helyzetet Payr Anna. Azt gondolom, hogy minden gyereknek, lánynak, fiúnak egyaránt érdemes kipróbálnia, mert rendkívül összetett sport, kevés ilyet ismerek, ami ennyire jól felkészítene az életben fontos feladatokra, bár nyilván elfogult is vagyok” – fűzi hozzá újból nevetve. „A viccet félretéve, az tény, hogy a vitorlázás fizikailag is komoly sport, egyszerre igényel komoly állóképességet és robbanékonyságot is, ugyanakkor finoman, harmonikusan kell mozogni. Itt talán a lányok előnyben vannak, általában finomabban mozognak a hajón. És a komoly fizikai munka közben még figyelni is kell nagyon sokfelé és sokféleképpen, és jó taktikai döntéseket hozni. Kell, hogy legyen egy jó stratégia az adott futam előtt, de közben másodpercről másodpercre változik minden körülmény, és folyamatosan dönteni kell, hogy az ember mit és hogyan változtasson. Szerintem ez is nagyon jó lecke az élethez. Akkor ott van még a felelősség. A hajón lévő emberekért felelsz, na és persze magadért. A minőségi együttműködés életbe vágó, ezt jó és érdemes megtanulni, megtapasztalni. Gyerekként természetes volt, hogy egyedül vagy ketten kint vagyunk a vízen akár nagy szélben, most szülőként nagyon elcsodálkozom rajta, hogy kis gyerekek milyen komoly, felelősségteljes dolgokra képesek! Aztán ott van a természettel való örökös küzdelem” – mondta Payr Anna. Szerinte ugyanakkor az különösen fontos ebben a kérdésben, hogy nem legyőzni kell a természetet, hanem együttműködni vele, és akkor nagyon jó dolog sülhet ki az egészből.
Maradt a víz mellett
Ahogy az Weöres Márta szavaiból kiderült, ma is szokott vitorlázni, többek között Németh Enikővel, aki az 1996-s atlantai játékokon vett részt. „Az egyik kor végén, a másik kor kezdetén kerültem a versenyvitorlázásba, szinte közvetlenül a rendszerváltás után egészen fiatalon. Akkor kezdődött a korábbi nagy klubok felbomlása, az újak pedig még nem alakultak meg, így érdekes helyzet volt” – mesélte az atlantai olimpikon, aki kisebb kihagyásokkal nyolcéves kora óta versenyvitorlázott, majd középiskolás korában kereste meg a későbbi kormányosa, Bácsics Katalin, akivel később Atlantában versenyeztek.
„Az olimpia számomra hatalmas élmény volt” – fogalmazott Németh Enikő. „Hozzá kell tenni, hogy akkor még nagyon fiatal – tizennyolc éves – voltam, koromból fakadóan nagyon sok minden lenyűgözött: például az, hogy kis üdítő nem volt a boltban, csak sokkal nagyobb kiszerelések. Amúgy is mindenből csak sokkal nagyobb volt” – említett egy apró, de kézzelfogható példát. Amerikát látni ilyen fiatalon, pár évvel a rendszerváltás után elég nagy dolog, azzal együtt, hogy élsportolóként a nemzetközi versenyek miatt számos helyen jártak külföldön az olimpia előtt is.
„A megnyitón csak tátottunk a szánkat. Atlantától viszonylag messze volt az olimpiai vitorlás kikötő, ahol egy hotelben laktunk, ez előtte azért egyáltalán nem volt kézenfekvő, nem ehhez szoktunk” – mesélte a több mint két évtizeddel korábbi játékokról. „A fiatalságom sok dolgon átlendített, könnyedebben vettem a lelki, fizikai akadályokat, ami pár évvel idősebben már nem biztos, hogy olyan zökkenőmentesen ment volna” – érzékeltette, hogy az olimpiai felkészülés és a versenyzés során sok áldozatot kellett hoznia neki és csapattársának is.
Az atlantai olimpikon később is a vitorlázás közelében maradt, ugyanis ma a balatonfűzfői Laguna Yacht Club vezetője, azaz napi szinten az élete része a víz és a vitorlázás. Arra a kérdésre, hogy bárkinek hogyan és milyen korban érdemes elkezdenie a vitorlázást, Németh Enikő azt felelte: „Ez nem függ a hajó méterétől, sem a korosztálytól. Ugyanúgy lehet kisgyerekként optimistből vagy például középkorúan a legnagyobb hajókból tanulni, és élvezni ezt a sportágat.” Az a fontos a fűzfői kikötő vezetője szerint, hogy egy hajón mindenki mindenkit partnernek tekintsen, ez az alapja az egésznek, hogy jól működjön a csapat. ”A vitorlázás egy szép sport, mindenkinek érdemes kipróbálnia. Nagyon sokat lehet tanulni belőle, gondolok itt a természetre, a fegyelmezettségre és még sorolhatnám.”
