WOW Történetek a Bahart Regattáról: Mega Niki a Papagenán
Bahart Regatta történeteink harmadik részének főszereplői Mega Niki és a Papagena kormányosa Kisdaróczi János. Niki nem régóta ismerkedik a vitorlázással, János tapasztalt versenyző, egy 8mOD vitorlás kapitánya Füredről. Osztályukban a kiváló 6. helyet érték el a földvári futamon egy jóhangulatú örömvitorlázással.
A verseny előtt a Földvárra való erősebb szeles áthajózás során Nikinek volt ideje megismerni a mancsaftot és begyakorolni a poszttal járó feladatokat. A Papagena állandó csapatának egyik húzóembere is egy hölgy. János szerint minden csapat hangulatának nagyon jót tesz, ha nő is van a fedélzeten. Az olykor hiányzó fizikai erőt pedig tapasztalattal és sok gyakorlással lehet pótolni.
Mega Niki beszámolója
„Nagyon örültem, amikor kiderült, hogy én vagyok az egyik szerencsés, aki részt vehet az ismét megrendezésre kerülő Bahart Regatta balatonföldvári fordulóján. A futam előtt pár nappal átnéztem a versenykiírást, jó mannschaftként felkészültem a pályából, hogy tudjam milyen manőverekre lehet majd számítani. Az időjárási viszonyokat figyelembe véve készítettem össze előző nap a ruháimat.
Most jártam először 8mOD hajó fedélzetén. Tetszenek a sportos, kishajós élményt nyújtó vitorlások. A balatonfüredi Hajógyári kikötőből indultunk reggel a verseny napján a Papagenaval. Itt találkoztam a kapitánnyal és a négy fős legénységgel, akik nagyon barátságosan fogadtak. Gyors eligazítás után, felszereltük a hajót, a kapitány kijelölte a posztokat és lassan elhagytuk a kikötőt.
Az én feladatom ezúttal az orrvitorlák állítása volt. Erősebb 15 csomós szélben indultunk el a verseny helyszínére, ezért a fiúk a gross reffelése mellett döntöttek. Az erős szél és a stabilan kialakult hullámok miatt halasztást rendeltek el, amit kicsit sajnáltam. Lassabb tempót választottunk, lekerült a nagyvitorla és csak orrvitorlával haladtunk tovább, de még így is viszonylag jó sebességgel.
Sokan voltak vízen, több verseny is megrendezésre került ebben az időpontban. Nem siettünk, így elég időm volt felmérni a többi hajót és belemerülni a látványba. Csak úgy, szeretem. „Itt igazibb a napfény, itt igazán tiszta a levegő.” A mozit a fejemben a kapitány hangja törte meg, húzzuk vissza a grosst!
A várva várt rajtig a szél folyamatosan csökkent, de szerencsére nem állt le teljesen. Jó pozícióban sikerült rajtolni, az első bóját krajcolva értük el. Hátszélben, majd félszélben felkerült a Code Zero orrvitorla. Számomra új dolog, korábban még nem találkoztam ezzel az elnevezésű vitorlázattal.
Jó eredménnyel futottunk be, igazi örömvitorlázás volt, tökéletes vitorlázó időben. Emlékezetes napként gondolok vissza a regattára, szívesen veszek részt rajta újra. Köszönöm a csapatnak és a szervezőknek a lehetőséget!”
Kisdaróczi János, a Papagena kormányosának beszámolója
„Ezen a versenyen a legnagyobb kihívást a reggeli Füred-Földvár áthajózás jelentette, akkor még volt szél. Kihívás volt továbbá a kétszeri halasztás, amely közül talán az első volt indokolt szerintem.
Nikivel jó volt az együttműködés, mindent meg tudott csinálni, amivel megbíztuk, állította az orrvitorlákat. Nyilván olyan feladat jöhet hasonló újoncok esetén szóba, ami nem követel túl nagy tapasztalatot, mégis látványos, és ha valamit netán rontana, azonnal tud valaki segíteni. Niki mindezek mellett arról is gondoskodott, hogy ne szomjazzon a csapat. Cserébe lelkesen fotózta őt az egyik manschaftom, amikor Niki erre megkérte.
Nálunk egyébként állandó csapattag egy hölgy, és nagyon jó hatással van a hangulatra, ő az egyik húzóemberünk. Szerintem nagyon jót tesz minden csapat hangulatának, ha nő is van a hajón, az meg külön pikáns lehet, ha a kormányos nő és a többiek fiúk. Persze nem könnyű ez, a hajós versenyzés elég kemény tud lenni, plázacicák ide nem valók. A jó fizikai állóképesség alapvető a lányoknál is, azzal együtt is, hogy persze nem vár el az ember olyan erőt, mint egy 90 kilós férfitől. De tapasztalattal és gyakorlattal sok mindent lehet pótolni. Én külön ügyelek arra, hogy a fedélzeten lévő hölgy ne csak a kaját és az innivalót adogassa ki, hanem felelős beosztása legyen, érezze magát egyenrangúnak a többiekkel. És persze fontos, hogy akkor se szégyelje el magát nagyon, ha valaki a hajó farából pisil.”
Fotó: Papagena Sailing Team