WOW történetek – Bite Barbara
A sport a családom része amióta az eszemet tudom. Fonyódligeten Optimistben kezdtem vitorlázni, de hamar elsodort a kézilabda, így a nyaraimat 13 éves koromtól edzőtáborokban és kézilabda tornákon töltöttem. Balatoni lány vagyok, a vitorlázásból azonban hosszú ideig csak az az élmény maradt, hogy milyen vagány volt „elkötni” egy Optimistet, és kipróbálni, hogy átjutok-e Badacsonyba pár hasonlóan kíváncsi barátommal. Sajnos akkor nem sikerült – válogatott „dicséretekkel” egyetemben többször lekapcsoltak minket…
16 éves koromtól korosztályos válogatottként az élsport határozta meg a mindennapjaimat: 9 évet játszottam a magyar és a horvát első osztályban. Nagy álmom volt a felnőtt válogatottság és az olimpiai részvétel, sajnos azonban a junior válogatotti időszak után 1 évet több térdműtét és a felépülés miatt ki kellett hagynom. 25 évesen hagytam abba a kézilabdát versenyszerűen űzni, és döntöttem el, hogy kipróbálok minden olyan sportot, amire eddig csak vágytam, de az élsportolói lét nem engedte meg.
A vitorlázással már a gyerekeim születése után kerültem újra kapcsolatba, amikor a Kereked Klubban taggá vált a családunk. Ott barátkoztam össze Weöres Mártival: tipikus kisgyerekes, homokozó mellett beszélgetős anyukás létből indult a történet.
2015. nyár elején mesélte Márti, hogy szerveződött egy női csapat, és egy Code 8-cal indulnak versenyeken. Ekkor már a fiam a Weöres Laci bácsi által vezetett táborba járt, így némileg több szabadidőm lett nekem is. Spontán annyit mondtam Mártinak, hogy én már tuti nem emlékszem semmire, ami vitorlázás és kb. nekem olyanokat kell mondani, hogy piros kötél meg kék, viszont tudom, mi a sport, a csapat, és bármilyen feladattal boldog leszek – ha esetleg nem lennének elegen.
Pár nap múlva Márti hívott, hogy intézzem a sportorvost, mert szombaton mehetek. Szerintem tök béna voltam ?. A verseny közben azzal szívattak Márti és Németh Enikő, hogy ha beleesek a vízbe, akkor egyenesen Csopakra ússzak ki, mert hát ez verseny, itt senkiért nem fordulnak vissza.
Egy évet mentünk Code 8-cal, majd Melgessel. Néha már elhittem, hogy lehetek egyszer majd vitorlázó ?.
A vitorlázás nagyon sok beégett, gyönyörű pillanatot adott. A látvány, az elemek ereje, a nagy közös röhögések mind maradandók. Nekem a vitorlázás olyan sport, ahol megélem, hogy végtelen öröme és ereje van az életnek. Ami talán mégis a legfontosabb: alázatra tanít leginkább.
Amikor a fiam, majd a lányom is elkezdett versenyezni, a vitorlázás fókusza átkerült az Optimist versenyeken hajóról szurkolás fázisába. Illetve a kormányosunknak született egy gyönyörű kisfia is, így szélnek ment a csapat, remélhetőleg csak 2020. versenyszezonjáig… A családi hajó szurkolásra kiváló, illetve túráztunk is vele közösen a gyerekekkel sokat.
Az, hogy a gyerekek vitorláznak, evidens volt, holott nem erőltettük. Csopakon barátokkal a Kerekedben felnőni adta magát, hogy amikor annyi idősek lesznek, irány a bronz tábor. Palkónál annyira korán eldőlt, hogy még totyogós korában folyton belemászott a hajókba és azt mondogatta: “oda-oda”. A fiamat a sikerélmény és az egyre markánsabb eredmények, na és persze a társaság és a vízen való lét szabadsága vonzza leginkább. Adél csapata szinte csupa lány, így a jó társaság és barátságok adottak, közben pedig legalább annyira szívósan megy a lányom a vízre, mint a bátyja. Palkó idén már a válogatottságra hajt: nagyon izgulok és szurkolok érte!
Olyan sportban szocializálódtam, ahol hasonlóan sok lány és fiú űzte a kézilabdát. És persze az labdajáték, illetve a kezdetektől külön versenyeztünk, így a fizikai erő különbsége nem számított, mégis a kézilabda sport szeretete gender függetlenül volt és van.
Szerintem a vitorlázás szeretete is független lehet a nemektől. Ha képesek vagyunk mi szülők, klubok, edzők, szövetség az adott élményt, lehetőséget és szeretetet a gyerekeknek adni függetlenül attól, hogy fiú vagy lány, akkor 10-20 év múlva sokkal több nő lesz jelen a felnőtt versenyeken, függetlenül hajóosztályoktól akár. A lányom korosztályában azt tapasztalom, hogy egyre többen maradnak benne a vitorlázásban a kislányok is.
Magamból tudok kiindulni, amikor akadályokat keresek. Ameddig én nem szánok rá energiát, hogy időt teremtsek a vitorlázásnak, és csak félénken azt mondom, nem értek hozzá, inkább rá sem lépek egyetlen deckre sem, addig miért várom, hogy változzon bármi is?!
A vitorlázás nem tömegsport, még ha a Kékszalag rajtnál így is néz ki a Balaton: kiváltság és szerencse űzni ezt a sportot. Így a lehetőségünk az, hogy kölcsönösen támogassuk egymást abban, hogy minél többen legyünk a vízen. Felnőtt és gyerek egyaránt. Nemektől függetlenül.